• humgor

Tamiya 1/72 A-6E Intruder -Lakatos György

Frissítve: 2020. dec 21.

Egy nagyon részletes és érdekes cikkben mutatja be Lakatos György a "Betolakodó" építését. Elszántság, szenvedély és hihetetlen precizitás ebben a az 1:72-es repülőben.




Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Lakatos György:



A történelem:


A repülőgépet a Grumman fejlesztette az Amerikai Haditengerészet 1955-ben kiírt pályázatára. Ezzel a típussal kívánták kiváltani az erősen korosodó A-1 Skyraidereket. Első repülése 1960. április 19-én volt. A repülő kimondottan hordozókról való üzemeltetésre lett tervezve, erősített futóművekkel, nagy teherbírással. A szárnyak kialakítása nagyon jó kormányozhatóságot, illetve alacsony üzemanyag-fogyasztást kölcsönzött a szubszonikus gépnek.




A kor legmodernebb elektronikus tűzvezető rendszerét kapta, amely azonban nem egyszer okozott a személyzetnek fejfájást (sokszor rugdosták a tüzérek a padlót, mint ahogy szüleink csapkodták a Videoton TV oldalát a szombat esti filmkoktél alatt).

Nagyon széleskörűen lehetett a gépet felfegyverezni, még nukleáris töltetek célba juttatására is elő volt készítve a típus, ám elsősorban MK.82 „butabombák” célba juttatására használták. A vietnámi háború igazi csatalova volt.

A következő évtizedekben sok átalakításon esett át a típus, folyamatosan modernizálták, valamint több altípust is kialakítottak (pl. légi-utántöltő illetve elektronikus hadviselés). Nagy szerepet játszottak 1983-ban Libanonban, később Damaszkuszban, Líbiában, valamint az öbölháborúban. Még Boszniában 1994-ben várt rájuk egy utolsó nagy küldetés, ezután pár évig még szolgálatban maradtak, de az idő eljárt a Behatolók felett, 1997. február 28-án végleg kivonták a típust a forgalomból.



A készlet:


Ezt a „gyönyörűen randa” masinát szerettem volna elkészíteni, de már maga készlet megtalálása és beszerzése is akadályokba üközött; a Tamiya készlet egy korábbi Italeri kit újracsomagolása volt, a már későbbi „low visibility” matricákkal és festéssel, valamint fegyverekkel. Azonban ráleltem a Hasegawa készletére, amely a klasszikus „high visibility” sémát mintázta, ráadásul a VA-35 Black Panthers század matricáival.



Fotó: scalemates

A Tamiya (vagy maradjunk inkább az Italerinél) készlet mellett három dolog szólt: a negatív panelvonalak, az egy darabból álló kabintető és a nagyobb pontosság (na ez mondjuk csak a formára igaz). A dobozt persze sehol nem lehetett kapni, de a Makettshop.hu be tudott szerezni külföldről egy darabot, ráadásul valahonnan a föld alól még az Eduard éppen akkor nem forgalmazott maratott kiegészítőjét is elő tudták keríteni, valamit leszállítottak egy Quick Boost gyanta üléspárt is. A fegyverzet és a matricák miatt persze rácsaptam a Hasegawa készletre is.

Dobozbontás után döbbentem rá, hogy a Tamiya itt tényleg csak a nevet adja, hogy Japánban értékesíteni lehessen, a készlet ízig-vérig olasz, mint egy nyári pénteken gyártott Alfa Romeo 145. Szépnek gyönyörű, de belülről fájdalmasan borzasztó. Mindegy, csináljuk, majd alakul, még így is jobb, mint a Hasegawa...


Az összerakás:


A 48-as készletnél (by HobbyBoss) lehetőség nyílik megmutatni az avionikai aknát, a hajtóműveket és a bumszli orr alatt lapuló brutális radarokat. Egy bátrabb pillanatomban elhatároztam, valahogy én is megmutatom ezeket a dolgokat, csak 1/72-ben.

Fotó: Lakatos György dvmodel.com



A törzs ragasztásánál jelentkeztek az első illesztési hibák, amelyeket hol húzott szállal, hogy pigmenttel kevert zselés pillanatragasztóval tömítettem.

A készlet pontosságára jellemző, hogy több, mit két tubus ragasztó ment el tömítésre… (Nem szeretem a hagyományos tömítőket, mert puhábbak a műanyagnál, és csiszolásnál sokkal előbb elfogynak, mint a körülöttük lévő anyag, valamint a száradási idő is rettenetes, a ca-gluenál pedig csak egy nyomat az aktivátorból és már reszelhető, csiszolható, gól. Persze, hogy ezt is japán makettezők találták ki...) A csiszolást a Tamiya csiszolószivacsaival (320, 500, 1500, 3000), UMP csiszolórudacskákkal és műkörmös polírozó szivacsokkal finiseltem.

A törzs után jöttek a szárnyak, itt ugrott be, hogy a szegecselést is meg kellene csinálni, így ezzel is pepecseltem picit.


Éééés elkezdődött az átalakítások végtelen sora, ugyanis kiderült, hogy a futóaknák túlságosan stilizáltak (mindhárom aknát kimartam és sztirol lapokból, rudakból, valamint forrasztóónból újraépítettem és kialakítottam az itt megbúvó rendszereket).


A személyzet mögötti csőerdő helyett két odabiggyesztett valami volt, a szárnyak rosszul illeszkedtek, valamit az orr illesztési pontja lehetetlenné tette annak felnyitását. Ez utóbbit úgy oldottam meg, hogy a Hasegawa készlet orr kúpját faragtam be az olasz helyére, nem kevés időt és pillanatragasztót beletolva, így ki tudtam alakítani a radar állomást szintén sztirol és alumínium lapokból és forrasztóón szálakból.



Olyan kis könnyítéseket kellett csinálni az anyagon, hogy csak speciális eszközök jöhettek szóba: Varsányi Gergely barátomtól kunyizott gyökérkezelő fúrószárak, a kaktuszoknak is csúfolt félelmetes valamik, amelyek nem egyszer a bőrömön is bemutatták fő profiljukat... Így viszont az orrba nem tudtam súlyokat helyezni, a cockpit alá sem nagyon, mert ott a hajtóműakna várt megnyitásra, így be kellett áldoznom a hajtómű beömlőket, oda kellett „bezippelni” a csapágygolyókat és „ledugózni” a beömlőket.


Fotó: Lakatos György dvmodel.com




Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Az avionikai rack-et is sikerült megépíteni (köszönet Varsányi Gergelynek a rengeteg konzultációért). Szép lassan kezdtek kialakulni a részegységek, egy dolog nem stimmelt még, a fegyverzet hordozó sínek és persze a fegyverzet.


A sínek elnagyoltak, pontatlanok voltak, a Hasegawa MK.82 bombái pedig minősíthetetlenek, így született a döntés: üresek lesznek a sínek.

Ebben az esetben viszont erőteljes feljavításra volt szükség, úgyhogy ismét előkerültek a fiókból a műanyag és alu lapok és a vörösréz szálak. Sínenként kb. 130 alkatrész került beépítésre.




A futóművek is ki lettek egészítve „hidraulikus kábelekkel”, „rugókkal” és „szegecsekkel”.

A hajtómű akna elejét fűrészeltem ki a törzsből (csak ajánlani tudom a JLC razor blade-et). Fontos volt, hogy a kivágott darab lesz az ajtó, így nagyon pontosan kellett dolgozni. Pár négyzetméter sztirol lap felhasználásával kialakult az akna, hátra volt a hajtómű. Ehhez egy órát tekeregtem tolómérővel a kezemben a lakásban, mire megtaláltam a megfelelő átmérőjű hengert:


egy fakanál végéből fűrészeltem le, ezt fogtam be egy csavarbehajtóba, és „esztergáltam” egy szikével (a szemem világát veszélyeztetve, ugyanis a nem volt elég nagy a fordulatszám…)

itt sajnos be kellett vetni a ritka büdös, viszont annál hatékonyabb Gunze Mr.Surfacer 500-at, mert olyan felülete volt a fának, mint a Hold felszíne. Erre a forgástestre került fel a rengeteg forrasztóón és sztirolból kivágott alkatrész. Az ajtó belsejébe a merevítőket lecsiszolt forrasztóónból alakítottam ki.







Végül minden elem felkerült a kis krokodilcsipeszekre, elkészült a „sündisznó”, eljött az airbrush ideje…



A festés:


Nem vagyok az alapozás híve, mivel nem vízbázisú akrillal dolgozom. Persze voltak részek ahol jól jött a Mr.Surfacer 500 spray (pl. a hajtómű).

A spanyol stílust (minden árnyalat el van túlozva, valamint elképesztően koszos minden) nagyon szeretem, mert rengeteg technikát lehet alkalmazni, és igazi háborúból hazabukdácsolt gépeket lehet megjeleníteni, amik egy-egy történetet mesélnek el.

Így egy többszínes preshade-el kezdtem, amely illeszkedik a fő színekhez. A gép alja világosabb színeket kapott, míg a teteje sötéteket, egyrészt a light gull gray főszín miatt, másrészt ezek a gépek rohantak egyik bevetésről a másikra, rettentően igénybe voltak véve, takarításra nem nagyon volt idő.


A Gunze Mr.Hobby festékeit használtam izopropil alkohollal higítva (pontos arányt nem tudok, érzésre keverem, mint anyám a nokedlitésztát), .15ös düznivel szerelt Harder&Steenbeck Infinity fegyverrel kb. 1 bar nyomáson (inkább picit alatta).

Jöttek a fő színek (alul insignia white, felül light gull gray), egész hígra keverve, sok rétegben, így jól kontrollálható a fedőréteg áttetszősége, illetve nagyon finom szóráskép alakul ki. Az ilyen festékekkel akár órákon keresztül lehet dolgozni nagyobb takarítás nélkül (azért kb. fél óránként (LoL) egy ecsettel a tüske végét érdemes lemosni).

Amikor elkészültem az airbrush-festéssel, jöttek az apró, csak ecsettel kivitelezhető részek. Sokan mondják, hogy a Gunze Mr.Hobby festékek nem alkalmasak erre, de találtam egy megoldást (Night Shift után szabadon), hogy a második réteg ne „húzza föl” az előző réteget: nem izopropilt vagy hígítót kell használni hígításhoz, hanem enyhén mosogatószeres csapvizet. Az így hígított festéket több rétegben is fel lehet vinni (persze kell hagyni „meghúzni” az előző réteget).

Záró rétegnek a Mr.Super Clear flakonos fényes lakkot használtam (szigorúan hardcore félálarcos maszkban). Egy vékony réteg, pár perc száradás, még egy halovány réteg, pár perc és jöhet vastagabban, hogy ki tudjon alakulni a fényes felület. (Ha egyből vastagon fújja az ember, ez az agresszív valami feloldja a festékrétegeket, teljesen elbaltázva a hosszas festést. Egy dologra viszont tökéletes: remekül lehet utána gyakorolni a hangos káromkodás művészetét.) Egy nap száradás után Tamiya 1500 és 3000 csiszolószivaccsal simítottam a felületet, majd a Tamiya Polishing Compound polírozó három pasztájával políroztam tükörre.

Polírozásnál mindenki a mikroszálas kendőkre esküszik, de Varsányi Gergely barátom, makettező szaktársam itt is segített: gumikesztyűt kell használni, sokkal hatékonyabb bármi másnál.

Ezután felkerültek a meglepően jó minőségű Hasegawa matricák (Mr.MarkSetter a matrica alá és Mr.MarkSofter a matricára, lehetőleg nem az Európában kapható NEO termékek), majd egy nap száradás után a matricák kaptak még egy réteg Mr.Super Clear fényes lakkot. Ezeket a részeket is megcsiszoltam, políroztam.

A panelvonalak kiemeléséhez az Abteilung502 olajfesték színeiből kevertem oldatokat (a szürkére sötétebb, a fehér felületekre világosabb). Kb. 20 perc száradás után enyhén benedvesített (nyálazott) konyhai törlőpapírral töröltem le a felesleget. Egy nap száradás után kezdtem bele a különböző panelek sötétítésébe/világosításába (apró pötty Abteilung502 fehér a panel egyik sarkába és egy másik apró pötty fekete az átellenes sarokba, azt egy teljesen száraz ecsettel eldolgozva). Újabb nap száradás, és hasonló módszerrel elkezdtem a koszok, olaj és egyéb foltok kialakítását több rétegben, türelmesen.

Száradás után a Mr.Super Clear UV cut matt spray-ét vetettem be. Elég bíztató lett az eredmény, de a biztonság kedvéért 1500as és 3000es Tamiya csiszolószivaccsal finiseltem a felületet, ezáltal nagyon egyenletes, enyhén selyemfényű lett a végeredmény…


Fotó: Lakatos György dvmodel.com



A konklúzió


Már csak a végszerelés volt hátra, minden alkatrész a helyére került, a RemoveBeforeFlight zászlócskákat Uschi van den Rosten szállal rögzítettem.

Összeállt a makett, bár elképesztően küzdött ellene, mint a kutya, akit fürdeni visznek.

Csak olyanoknak ajánlom ezt a készletet, akiknek basszusgitár húrok vannak az idegeik helyén és olyan kitartóak, mint egy maratoni futó. Sajnos ezt a gyönyörű madarat csak ilyen rossz minőségben lehet beszerezni, pedig megérdemelne egy jól átgondolt, modern, pontos kivitelezést.


Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com

Fotó: Lakatos György dvmodel.com