• humgor

Amikor melletted szál le egy amerikai vadászgép - Izlandon, makettező szemmel

Egy makettező mindig makettező szemmel jár. Munkám miatt szerencsém volt 2004-ben Izlandon is járni. Most egy pár érdekes fotó - makettező szemmel. Az apropót az adta, hogy nemrégen olvastam az amerikai légi bázis kapcsán, amelyet akkor részben szerencsém volt látni.



Fotó: Kiss Tamás dvmodel.com

Hatalmas élmény volt Izlandra eljutni 2004 novemberében. Koppenhágán keresztül utaztuk, mert akkor még nem volt közvetlen járat Izlandra Magyarországról. Akkor a Keflavik nevű repülőtéren szálltunk le, az volt Izland nemzetközi repülőtere. Akkor még az izlandi focicsapat nem volt olyan erős, így nem sokan tudták a Dánokon kívül, hogy létezik ez az szuper kis ország a világ végén.


Akkor jött az első csoda. Ahogy szállt le a repülőnk a keflaviki repülőtéren a képen látható módon az amerikai légierő egyik F-15-ös vadászgépe éppen mellénk szállt le a szomszédos kifutóra....amit végig tudtam nézni.

Hatalmas élmény volt ez akkor, életeben először láttam szolgálatban és működésben lévő amerikai haditechnikát - élőben.


Az, hogy a bázis miért volt Keflavikban nagyon egyszerű. Izland soha nem rendelkezett gyakorlatilag saját haderővel, de stratégiai helyzete miatt a NATO alapító tagja lett. Védelmét a NATO keretén belül, illetve egy kétoldalú megállapodás alapján az Amerikai Egyesült Államok látta/látja el.


Az USA egyik katonai légibázisa Izlandon, Keflavíkban volt 1951 és 2006 szeptembere között - a Naval Air Station Keflavik (NASKEF) bázisnak nagyon hosszú története van. Én a történet vége felé voltam ott, hiszen 2004-ben, már a végét járta ez a bázis és 2006-ban ebben a formájában meg is szüntették.

Egyébként van is egy régi készletem otthon a témában, de nem volt még erőm összerakni ennyi idő óta sem. Nem igazán vagyok "repülős", meg ez a szett akkora, hogy a kész makett tárolása is egy feladat a végén, főleg így, hogy 2004 óta már családos ember vagyok :)




Izland egyébként történeti okok miatt, főleg a második világháború után, a Dániától való teljes függetlensége után nagyon erősen közeledett az USA-hoz. Ez az autóparkban is meglátszódott, hiszen bármerre mentünk rengeteg volt az amerikai technika.


Szerencsénk volt egy komolyabb gleccser túrára is elmenni hó-mobilozni anno, ahova akkor egy nagyon vagány Ford kisbusszal mentünk. Terveztem ezt a járgányt, vagy valami hasonlót azóta megépíteni, de nem állt össze még a dolog, annyi egyedi dolog kellett volna hozzá.






Kiss Tamás



225 megtekintés0 hozzászólás